HotNews

Ma a Barnaul-Tomszki vonaton utaztam. Vagy inkább, a bijszki vonat, én lovagoltam el Barnaulba. Éjfélkor leesett az alsó polcra, egy kis ideig volt kapcsolat, bejutott Pikabu és elaludt.

Már Novoszibirszkben ébredt, amikor az új útitársak horogra akadtak. Két idős nő volt, látszólag nővérek, az egyik látszólag hetven éves, a másik valószínűleg alig több mint hatvan. Két alsó ülésük volt: az egyik a másik ban, szemben velem, a másik az oldalán. A nők a pad alá dobták a dolgokat, leültek az asztalhoz, és csendben kezdtek beszélni. Ebben az időben, a karmester hozott nekik ágyneműt.

• “Ó, vedd el, nem fogunk lefeküdni egyébként,” az egyik nagymama mondta hangosan.
• “Van jegyed alsóneművel…
• “Azért vedd el.
• Szóval – mondta a karmester -, maradhatsz az ágyban, és rád hagyom az alsóneműdet.
• És elment.
• – Mondtam Jaroszlavl (ha jól értem az unokám) – nem vásárolnak biztosítást vagy mosoda, miért pénzt költeni, csak öt óra menni.
• Igen – mondta a második nagyi -, hamarosan elkezdődik a fény, benézünk az ablakon, ősszel csodáljuk meg!

Valami másról beszéltek, néhányszor említettem a szerencsétlen elszóvásjaravot, aztán megint elaludtam.

Amikor felébredtem, reggel nyolc óra volt. Legnagyobb meglepetésemre mindkét nő békésen aludt az ágyában, lepedővel borítva. Egy karmester ébresztette fel őket, mondván, ideje felkelni, hamarosan Tomszk.

Úgy tűnik, Jaroszlav jobban ismeri a nagymamáit, mint ők.