Középkori Várak Világítása: 5 Titok, Ami Fényt Visz a Sötétbe

Sokan úgy vélik, hogy az elektromosság előtti időkben a világítás szinte lehetetlen volt, ám ez a modern kor sztereotípiája, amelyet a technológiai fejlődés bősége alakított ki bennünk. A középkori várak világítási titkairól szóló teljes cikk a Liked.hu-n olvasható. A valóságban a középkori várak lakói rendkívül leleményes módszereket alkalmaztak, hogy elűzzék a sötétséget, legyen szó életről, munkáról vagy védelemről. Ezek a megoldások nemcsak a mindennapokat tették elviselhetőbbé, de a várak belső tereinek hangulatát és funkcionalitását is alapvetően meghatározták. A különböző fényforrások, mint a fáklyák, gyertyák és olajmécsesek, mind sajátos szerepet játszottak a várak rejtélyes és gyakran sötét folyosóinak megvilágításában. Minden egyes fényes pont stratégiai fontossággal bírt, hiszen nem csupán a látást segítette, hanem a biztonságot is garantálta a falak között.

A középkori világítás eszköztára jóval sokrétűbb volt, mint azt elsőre gondolnánk, hiszen a fáklyák nyílt lángja jelentette az alapvető fényforrást a nagyobb terekben és a falakon kívül. A beltéri, finomabb megvilágításra azonban már inkább az állati zsírból vagy méhviaszból készült gyertyákat használták, melyek kisebb füsttel és egyenletesebb lánggal égtek, alkalmasabbak voltak a lakószobákba vagy a kápolnákba. Az olajmécsesek, melyek gyakran kerámia- vagy fémedényekben égtek növényi olajjal vagy állati zsírral, szintén elterjedtek voltak, különösen a tartósabb, de visszafogottabb fényigényű helyeken, mint például a börtönök vagy az őrhelyek. Ezen fényforrások kombinációja és stratégiai elhelyezése tette lehetővé, hogy a várak ne merüljenek teljes sötétségbe, hanem a feladatokhoz és a napszakokhoz igazodó megvilágítással működjenek. A középkor embere tehát nemcsak túlélte, de meg is szelídítette a sötétséget, a fény apró szigeteivel megtörve az éjszakai homályt a masszív falak között.